Loading...

Sikerrel teljesítették a 60km-es távot a Tiszavölgy-kalandtúrát a résztvevők

tiszavolgylogo73 nap alatt 60 km-es távot tettek meg biciklivel Tiszabecs és Tiszamogyorós között azok, akik részt vettek a Tisza völgy Kalandtúra a fenntarthatóság jegyében elnevezésű 5 hétvégéből álló ingyenes rendezvénysorozat első állomásán. A szervező Hídvégi Üstös Pál maximálisan meg volt elégedve az induló csapatokkal. Minden csapat a várakozásokon felül teljesített, és mivel ez nem egy verseny volt, így helyezetteket sem neveztek meg a rendezők. Az indulók a 3. nap végén oklevelet illetve helyben készült aszalt szilvát kaptak ajándékba.  Volt néhány csapat, amelyik külön dicséretben is részesült, mint például a Bíbor Metro Elektro fehérgyarmati csapat, akik a  legerősebb csapat címet érdemelték ki,  míg a Zoárd Népe – Vásárosnaményi csapat lett a legügyesebb kecskefejők cím győztese. 


Vissza
Previous Következő
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
REGGELI START (6-10 ÓRÁIG) 6-10-ig Reggeli, délelőtti zenés hírfolyamot hallhatnak, ha minket választanak a reggeli kávé mellé. Óránként a legfrissebb híreket és időjárás jelentést szolgáltatunk. A csillagok állásából megtudhatják tőlünk, mire számíthatnak a nap folyamán. Ha az autójában ülve hallgat minket, akkor bizonyára segítségére leszünk a helyi, megyei közlekedési hírekkel valamint a határhelyzetet is megpróbáljuk majd tolmácsolni a határőr parancsnokság főügyeletesének telefonhívásán keresztü...
LYUKASÓRA (10-12 ÓRÁIG) A Lyukas óra című két órás délelőtti információs magazinműsorunkat hétköznaponként 10-12 között hallhatják. A két órás, könnyed hangvételű műsorban napról-napra friss belföldi, gazdasági, bulvár, életmód, tudományos és érdekes híreket osztunk meg hallgatóinkkal. Ezen kívül alkalmanként hallgatói interaktív játék hangzik el. A műsor vezetője: Demeter Diána.
TURMIX (12-15 ÓRÁIG) 10 órától könnyed ismeretterjesztő magazinműsort hallhatnak, ha ránk hangolnak. A Turmix életmód magazinműsor alatt is a zenéé a főszerep. Ez az 5 óra sem múlhat el hírek és időjárás jelentés nélkül melyekkel óránként jelentkezünk. Hallhatnak fitnesz, szabadidő, utazás és életmódtanácsokat is. Ajánlunk hallgatóinknak különböző kulturális és egyéb programokat. Az interneten található tudományos újdonságokról is szó esik egy-egy filmújdonság bemutatása mellett. És pletykálkodun...
HÁROMTÓL- HATIG (15-18 ÓRÁIG) „Háromtól hatig” egy „könnyen emésztető” magazinműsorral jelentkezünk. Természetesen az óra legfrissebb híreit ekkor is elmondjuk a sporthírekkel és a közlekedési információkkal együtt. Az idő nagy részét a zenéléssel töltjük, de lehetőség szerint sort kerítünk stúdióbeszélgetésekre meghívott közéleti személyiségek részvételével. De ezen túlmenően érdekességeket mutatunk be a nagyvilágból. A rohanó háziasszonyoknak pedig egy rövid és gyorsan elkészíthető vacsoratippel is kedv...