Déli krónika 2020.09.15.

Állásbörzét rendeznek Fehérgyarmaton, szeptember 18-án, pénteken. 11 és 18 óra között várják az érdeklődőket a nemrég elkészült Városi Piaccsarnokban. Az állásbörze célja, hogy lehetőséget biztosítson a munkaerőpiac valamennyi résztvevője számára, a kis és középvállalkozásoktól a nagyvállalatokig, valamint a fiatal és idősebb korosztályba tartozó, diplomás, szakképzett és végzettséggel nem rendelkező munkavállalók számára is, hogy személyesen találkozhassanak – térítésmentesen, olvasható az önkormányzat közösségi oldalán.

Október 12-én jelennek meg a civil szervezetek számára kiírt támogatási lehetőségek, amelyekre összevont és egyszerűsített pályázatokat adhatnak be a szervezetek. Erről tartottak előkészítő, információs fórumot Vásárosnaményban. Az 5000 fő alatti települések civil szervezetei nemrég a Magyar Falu program keretében is pályázhattak. Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő szerint ezek a lehetőségek azért fontosak, mert a civil élet hatásukra meg tud mozdulni. Hang

726 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 879 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt négy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 646 fő, 4130-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 9103 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 58%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 306 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 17-en vannak lélegeztetőgépen. Szabolcsban 417 esetről tudni a járvány kezdete óta.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsének munkatársai szeptember 14-én 17 óra 25 perckor Csengerben elfogtak három külföldit. A magukat szír állampolgárnak valló férfiak jogszerű Magyarországon tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a határsértőket idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében a Csengeri Határrendészeti Kirendeltségre állítják elő – áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.A külföldi férfiakat, akik az eljárás adatai szerint Románia felől illegálisan lépték át az országhatárt, 2020. szeptember 15-én 8 órakor a csengersimai közúti határátkelőhelyen átadták a román határőrizeti szerv képviselőinek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 150 kilogramm vágott dohányt foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.  A pénzügyőrök a kora reggeli órákban az M3-as autópályán állítottak meg egy autót, aminek ellenőrzésekor 8 zsákban, összesen 150 kilogramm vágott dohányt találtak. A több mint 18 millió forint értékű dohányterméket a NAV munkatársai lefoglalták, a sofőr ellen pedig költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek.

Komoró Község Önkormányzata a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése keretében a Vidékfejlesztési Program keretein belül a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által meghirdetett „Komorói konyha rekonstrukciója” elnevezésű pályázati konstrukcióban 19,7 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert. A konyha felújításával kapcsolatban kiválasztásra kerültek a Vállalkozók, akik ez után megkezdték feladataikat. Beszerzésre kerültek új eszköz és berendezés, melyek között szerepel több nagykonyhai gép. A tételek beszerzésének köszönhetően a konyha nagyobb mennyiségben tud előállítani jobb minőségű ételt, mely megkönnyíti a mindennapi munkát az intézmény dolgozóinak. Komoró Község Önkormányzata, és ez által a Komorói Mosolysziget Óvoda és Konyha (4622 Komoró, Petőfi u. 18.) számára ez a pályázat nagy segítséget nyújtott a „Főzőkonyha” felújításában, ugyanis a projekt keretein belül olyan gépeket és eszközöket tudtak beszerezni, melyre csupán önerőből nem lett volna lehetőségük.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében 2020. október 3-án 9-17 óra között Nyíregyházán, a Nyír Plaza bevásárlóközpont parkolójában rendezik meg az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Közlekedik a család elnevezésű vetélkedősorozat megyei döntőjét. A verseny célja, hogy az állampolgárok figyelmét minél szélesebb körben felhívjuk a körültekintő, megfontolt közlekedésre, és a család közösségnevelő erejére. A vetélkedőre nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A családok egy tesztlap kitöltése után vezetéstechnikai és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek, valamint elsősegélynyújtás terén mérhetik össze a felkészültségüket. A közlekedésbiztonsági feladatokból álló megyei versenyek végén egy-egy család juthat az országos döntőbe, amelyet 2020. október 17-én és 18-án rendeznek meg Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vetélkedőre jelentkezhetnek elektronikus úton a www.kozlekedikacsalad.hu internetes portálon, vagy a területi verseny helyszínén személyesen.

Keddtől leszállítják a Volánbusz Zrt. járműveiről és a MÁV vonatairól azokat az utasokat, akiken nincsen maszk - emlékeztetett a Volánbusz Zrt. közleményben. Szeptember 15-től kizárhatók az utazásból azok, akik nem hordanak az orrukat és szájukat eltakaró maszkot, kendőt vagy sálat. Mindkét közlekedési társaság - a MÁV és a Volánbusz is - arra kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket. A MÁV-START keddtől fokozottan ellenőrzi a vonatokat a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel együttműködve. A Volánbusznál is fontos változás lép életbe: az autóbuszvezetők kötelesek megtagadni a felszállást, ha az utas nem tartja be a maszkviseléssel kapcsolatos előírásokat, és kötelezettségének egyszeri felszólításra sem tesz eleget. Utazás közben a jegy- és bérletellenőrök figyelik az előírás betartását, és egyszeri, eredménytelen felszólítás után, lakott területen megállva kizárják az utazásból az érintetteket - áll a közleményben.

Nem csak a diákoknak, de a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára a Kossuth rádió műsorában. Maruzsa Zoltán elmondta, a lázmérés alapvetően kézi digitális eszközökkel történik, de azokban az iskolákban, ahol nagy a létszám, akár hőkamerák elhelyezése is indokolt. Ezeknek az eszközöknek a beszerzése folyamatban van, és október 1-jéig még számos intézkedés várható ezen a téren. Hangsúlyozta: ha valakinél megállapítják belépéskor, hogy lázas, az még nem jelenti azt, hogy a koronavírus "megérkezett" az iskolába. Ebben az esetben értesíteni kell az orvost, és tesztelni kell. Kérdésre kitért arra is, a pedagógusok létszáma az elmúlt 10 évben nagyjából 167 ezer és 170 ezer között alakult.

Vissza